Lakberendezési és lakástextil ötletek és tanácsok Függöny akciók és újdonságok

Batthyány Kázmér Általános Iskola - Év legszebb osztályterme pályázat (2015.)

Iskola: Batthyány Kázmér Általános Iskola 7.a

Város: Siklós

Pályázatot benyújtotta: Kovácsné Takács Tímea

Az alábbi "Tetszik" gombra kattintva lehet szavazni. A megosztással még több ismerősöd megismerheti ezt az oldalt.

 

 
 

 

Vissza  a többi pályázathoz



Az osztály és a tanterem bemutatása:

 

Kedves Látogató! Örülünk, hogy bekukkantottál, és kíváncsi vagy a Batthyány Kázmér Általános Iskola 7.a osztályának osztálytermére. Mi, kamaszok a terem dekorálásakor arra törekedtünk, hogy ne csak a látvány, de minél több tantárgy interaktív tanulását is lehetővé tegyük. Ugyan, véleményünk szerint nagyon szépre sikeredett a terem, mégis az ötletességre szeretnénk pályázni. Osztályfőnökünk biológia-technika szakos lévén, ezeket a tantárgyakat helyezte előtérbe, hiszen itt valóban fontos a látvány is. A 7. osztályban biológia és földrajz órákon a kontinensek élővilágával és földrajzával foglalkozunk, technikából tanuljuk a világ és Magyarország híres épületeit, ezekből csemegéztünk, történelemből pedig az első világháborút igyekeztünk szemléltetni. Pályázatunkkal szeretnénk ötletet adni a felsős osztályoknak, hogy hogyan tudnak szemléletesen, interaktívan egész évben tanulni. Sok munka volt vele, de mindenki megtalálta a saját feladatát. Ha tetszik a tantermünk, kérlek lájkold és oszd meg! Köszönjük!

Batthyány Kázmér Általános Iskola 7.a - Év legszebb osztályterme

Batthyány Kázmér Általános Iskola 7.a - Év legszebb osztályterme

Batthyány Kázmér Általános Iskola 7.a - Év legszebb osztályterme

Batthyány Kázmér Általános Iskola 7.a - Év legszebb osztályterme

Batthyány Kázmér Általános Iskola 7.a - Év legszebb osztályterme

Tetszett et az osztályterem? Szerinted is kreatívak az ötletek? Szavazz a lap tetején elhelyezett Facebook felületen Te is erre az osztályra, hisz a Te szavazatodon is múlhat melyik iskola mondhatja majd el magáról, hogy övé a legszebb osztályterem!

 

Az Év Legszebb Osztályterme pályázat győztese 50.000 Ft fődíjaban részesül.

Kattins ide a pályázati kiíráshoz és a részletekhez.

 

Sok sikert kíván a Függönyország csapata!

Tetszik amit csinálunk? Kedveld a Függönyország facebook oldalát Te is itt!

(az osztályteremre az oldal tetején lehet szavazni)

 

 

 

Lakástextil, függöny webáruházunkban többszáz textil és több mint ezer egyedi fénykép segíti a látogatóinkat. Nézz szét online lakástextíliáink közt!